"A tanárok akik szeretnek tanítani, tanítják meg a gyerekeknek a tanulást szeretni."
A diákok tanulásának támogatására sok mód kínálkozik és az iskolában szinte észrevétlenül épülnek be ezek az eszközök a tanórákba. Mégis egyre több esetben tapasztalják mind a tanárok, mind a szülők, hogy az önálló tanulás képessége hiányzik vagy rosszul alakul ki a gyerekeknél.
Ez az oldal elsősorban azon tanároknak kíván segíteni, akik célzottan próbálják támogatni diákjaikat ezen a területen.
Először nyelvi előkészítős osztályomnak tanítottam tanulásmódszertan órákat. Ezen órák megtartására egy továbbképzés elvégzésével készültem fel, mely Oroszlány Péter könyveire és módszereire épült. Az itt megszerzett információkat némi kutatómunkával és további könyvek megismerésével bővítettem, rendszereztem. A témát egyre fontosabbnak érzem, így azóta is foglalkozok vele szakkörökön és tehetségmentori munkám során is. A honlap első tananyagai oktatástervezés és digitálistananyag-fejlesztés szakvizsgára felkészítő képzésemen készültek. Ezeket igyekszek további kurzusok és a tanítási tapasztalataim alapján folyamatosan bővíteni.
Mara
(Katonáné Cserepes Mária)
Elérhetőség: cserepesmara@tanulastamogatas.hu



